Környezetünk
2050-re a világ népessége eléri a 9,1 milliárd főt, miközben az egy főre jutó fogyasztás is emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a főként állati forrásból származó fehérjeszükséglet is arányosan emelkedni fog. Ahhoz, hogy ezt az igényt kielégítsük, a jelenlegi szinthez kepést az élelmiszertermelést 70 százalékkal kell megnöveljük. – FAO
Ezt a növekedést a bolygónk természeti erőforrásainak visszafordíthatatlan kimerítése nélkül kell elérnünk. Ahhoz, hogy ezzel a kihívással megbirkózhassunk, fel kell mérnünk a rendelkezésünkre álló erőforrásokat és ezekre alpozva fenntartható megoldásokat kell kidolgoznunk. Az Agroloop pontosan ezt teszi, és az alábbi környezetvédelmi célokat hitvallásának tekinti:
A megtermelt élelmiszerek nagyjából egyharmadát értékesítik világszerte. A maradék jó esetben biogázüzemekbe, rosszabb esetben égetőkbe kerül, szennyezve ezzel bolygónkat. Az élelmiszer-pazarlás összértéke évente elérheti az 1.000 milliárd dollárt is. Ehhez képest megdöbbentő tény, hogy az ENSZ szerint az éhezést évente mindössze ennek töredékéből, 30 milliárd dollárból fel lehetne számolni. Az Agroloop tevékenysége során képes az eltékozolt szerves élelmiszer melléktermék egy részét újrahasznosítani, és visszaintegrálni a takarmányozásba.
A jelenleg leggyakrabban használt fehérjeforrások közül a szójatermelés vízlábnyoma 2.000 liter/kg, a sertéshúsé átlagosan 5.500 liter/kg, a vörös hús pedig elérheti a 16.000 liter/kg-ot is. Az Agroloop ezzel szemben egy olyan eljárást alkalmaz, amelyet a természet 300 millió éven át tökéletesített. A rovarok hidegvérűek ezért kevesebb energiát használnak fel az életciklusuk során, így például 1 kg kiváló minőségű alapanyag előállításához csupán 8 liter vízre van szükségük.
A mezőgazdasági területek térnyerése az egész bolygón megtizedeli az erdőket. Ha a jelenlegi trend folytatódik, kevesebb, mint 100 éven belül az összes esőerdő elpusztul a Földön. A szója- és kukoricatermesztés a rovartenyésztéshez képest sokszorosan termőföldigényes. Az Agroloop célja a gazdálkodási folyamatok fejlesztése és optimalizálása annak érdekében, hogy rendkívül versenyképes takarmányterméket vigyen a helyi és globális piacokra.
A globális halászati vállalatok kitermelésének 40%-a nem esik a céltartományba ezért ez a fogás vagy visszadobásra kerül vagy hallisztet állítanak elő belőle. A tengerek és az óceánok egyre inkább kimerülnek, miközben 1 kg tenyésztett hal előállításához 2 kg halliszt szükséges. Az Agroloop magas fehérjetartalmú terméke fenntartható alternatíva a hal- és szójaliszt kiváltására is.
Ahogy a világ népessége rohamosan növekszik, úgy a mezőgazdaság termelési kapacitása is folyamatosan feszegeti határait, hogy megfeleljen a növekvő igényeknek. Ez a növekedés egyre gyorsuló anyagáramlással jár a mezőgazdasági feldolgozóiparban. A fehérje iparágban kiemelt fontosságú a követhetőség és az átláthatóság folyamatos biztosítása. A legmagasabb szintű minőségbiztosítási protokollok betartása mellett végezzük munkánkat, amivel megalapozzuk egy új jövőbe mutató iparág megerősödését a régiónkban.
A mezőgazdasági innovációban érdekelt felek gazdasági, etikai, környezetvédelmi és jogi kihívásokkal néznek szembe. A legfontosabb, hogy tisztán lássuk azokat az üzleti gyakorlatokat, amelyeken, ha nem változtatunk; visszafordíthatatlanul megváltoztathatják jövőbeli lehetőségeinket. A legfrissebb tudományos eredmények gyakorlati alkalmazásával és a legmodernebb technológiák adaptálásával teremthetjük meg azt a gazdaságot, amelyben a jövő generációi is boldogulni fognak. Ezeket a kihívásokat szem előtt kell tartanunk ahhoz, hogy igazán sikeres iparfejlesztés megvalósítása során érjük el a céljainkat.